Győri Elektromos VSK

Asztalitenisz

Bemutatkozás

 Kedves Látogató!

A sportkör asztalitenisz szakosztályának, az újonc korosztálytól a felnőtt versenyzőkig több mint 40 igazolt versenyzője van.

A sportolók a 80-as 90-es évek sikeres versenyzői hagyományát folytatva, a nemzeti csapatbajnokság hétvégeken rendezett hazai, ill. idegen találkozóin bizonyítják rátermettségüket.

Férfi egyes csapatunk a NBI nyugati, férfi kettes-es csapatunk a NBII Észak- Nyugat és főként az utánpótlásra koncentrált III. számú csapatunk az NB3-Nyugat-Dunántúl bajnoki csoportjában szerepel.

Hazai bajnoki találkozóinkat a Petz L. Egészségügyi Intézet tornatermében (Győr Szent Imre u. 26-28.) rendezzük, a hivatalos sorsolás szerinti napokon (honlap sorsolás menü pontban részletezve), általában szombaton NB2, NB3 11.00 órai kezdettel, illetve NB1 16.00 órai kezdettel.

A bajnoki találkozókon kívül, amatőr sportolóink rendszeresen indulnak az országos egyéni ranglista versenyeken is, ahol az elért helyezésekért kapott pontszám alapján elkészített éves értékelésben lemérhető a fejlődésük.

Asztalitenisz sportágban Magyarországon a különböző korosztályok életkora (naptári évet figyelembe véve) a következő:

újonc legfeljebb 13 éves, vagy fiatalabb,

serdülő legfeljebb 15 éves,

ifjúsági legfeljebb 18 éves

A felkészülési tréningek a Petz tornateremben zajlanak.

Edzés idők: az Edzésidőpontok menüpont alatt.

Az asztalitenisz szakosztály vezetője: Papp Zoltán